494 találat
Régiók: Bánság, Belső Erdély, Dél-Erdély, Partium, Székelyföld
A Kolostortemplomot, németül Klosterkirche,a domonkosrend tépíttette a XIII. században román stílusban, majd később a XV. században gótikus stílusban újjáépítették.
A 2009-ben felújított fürdőtelep egy fákkal beültetett parkban helyezkedik el, ahol különböző szórakozási lehetőségek, sportpályák, vendéglő, gyorsétkezde, állnak a vendégek rendelkezésére.
A központi parkban, a református templom mellett található a Romániához csatolt területek egyetlen megmaradt Kossuth-szobra.
A kovásznai sikló a XIX. századi mérnöki elgondolások nagyszerű terméke. A gravitációs siklóvasút ma már a világon egyedülálló ipari műemlék.
Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-szobra áll 2011 augusztusa óta a Farkaslaka és Székelyszentlélek fölötti Gordon hegyen.
Az 1911-1913 között épült Kultúrpalota, eredeti nevén Közművelődési Ház, építésének célja a város kulturális felemelkedése és a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítése volt.
A palotát a Kölcsey társaság kezdeményezésére építették 1911-1913 között, Szántay Lajos tervei alapján.
A IV. Károly lovas szobrával díszített felső Károly kapu Gyulafehérvár egyik szimbólumává vált.
A XV. századi, de a XIX. században a Loire menti kastélyok mintájára átalakított héttornyos, bástyás, erkélyes, árokkal körülvett lovagvár Nagykároly szimbóluma, jelenleg múzeum.
A Szentháromság-templom mögött található Képzőművészeti Múzeum főként a nagybányai festőiskola ismert és kevésbé ismert festőinek művei miatt érdekes, amelyekből itt található Erdélyben a legnagyobb gyűjtemény.
Kölcsey Ferenc, a magyarok nemzeti imájának szerzője a ma Romániához tartozó, Szatmár megyei Sződemeteren (Săuca) született.
A Kultúrpalotával együtt, Marosvásárhely legismertebb épülete, a város szimbóluma.
A városfalon kívül a Küküllő partján található az a XV. században épült evangélikus templom, amelyet Leprások templomának neveznek.
A Szatmárnémeti belvárosában található Láncos-templom nevét az 1862-ban készült, s a templomot körülvevő alacsony lánckerítésről kapta. A templom a 18. század végére jellemző ún. alföldi típusú nagytemplomok egyik kiemelkedő példája.
A Lázár kastély az erdélyi reneszánsz építészet legszebb példája, Szárhegy és Székelyföld egyik büszkesége. Itt nevelkedett, nagybátyjánál Bethlen Gábor, Erdély későbbi fejedelme.
A Lóhavasi-vízesés, a maga 80 méteres magasságával, Erdély egyik legmagasabb vízesése.
Bethlen Gábor reneszánsz “nagy udvarháza”, amely a XVIII.századi Erdély híres szépségének, a Murányi Vénusznak is otthona volt, a 2008-ban befejeződött felújítás után újra a régi pompájában látható. Jelenleg a dévai “Dák és Római civilizáció” múzeuma található benne.
Kalotaszeg legrégebbi egyházi műemléke, különlegességét régiségén kívül, a templom külső falán található hármas szoborcsoport és napóra jelenti.
Magyarlapád Erdély egyik híres történelmi borvidékén fekszik. A faluban mindenkinek saját szőlőse, bora van, és a vendég nehezen távozhat anélkül, hogy azt meg ne kóstolta volna.
A falu dombján álló református templomot a 13. század elején építették román stílusban.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Megjelenítve 226 – 250 / 494 találat