494 találat
Régiók: Bánság, Belső Erdély, Dél-Erdély, Partium, Székelyföld
Erdély legrégebbi, stílusában szinte egyedülálló Árpád-kori körtemploma.
A falu központjában, a templom mellett található emlékművet az 1919 áprilisában a román csapatok által elkövetett tömeggyilkosság 80. évfordulóján, 1999-ben avatták fel.
A XV. században épült lábasházak gótikus árkádjai alatt folyt a középkorban a kereskedelem.
A romboló kommunista rendszer egyik szimbóluma az 1971-ben lebontott ferences kolostor és templom megmaradt tornya.
A Gyűjtemények Háza Kézdivásárhely főterén, a 20-as udvartér 1. szám alatt található, naponta 8 és 18 óra között tart nyitva. Egész évre szóló, színes programsorozat várja az érdeklődőket a Gyűjtemények Házában.
Különleges elhelyezkedése van a brassó-belvárosi görög templomként emlegetett Szentháromság templomnak, egy ház belső udvarán található.
Az 1902-ben épített Temesen átívelő vashíd a városnak a jelképévé vált.
A Fellegvárat a Schlossberg hegyen részben a város, részben az előtte húzódó kereskedelmi útak védelmére építették 1524–1557 között.
Benedek Elek (1859-1929) szülõháza már nincsen meg, de áll lakóháza és munkahelye, a késõ klasszicista stílusban épült ún. Mari-lak.
Az emlékmű a határőrség megszervezésének ellenszegülő székelyek ellen, 1764.január 7-én osztrák tisztek irányítása alatt végrehajtott véres megtorlás áldozatainak állít emléket.
Mikházát a Felső-Nyárádmenti “Szentföld” központjának tartják, ugyanis itt található az erdélyi Ferences Rendtartomány Csíksomlyó utáni második legnagyobb konventje.
Az Illyefalvi patak völgyében, az Olt jobb oldali teraszán áll Illyefalva 15. századi református vártemploma.
Az 1955-ben megnyílt múzeum az Adyra vonatkozó irodalmi anyag és emlékek gyűjtőhelye a nagyváradi \"Müllerei\" néven ismert cukrászda épületében, ahol a költő gyakorta vendégeskedett.
Az 1957-ben megnyitott múzeumot az egykor az Ady család birtokában levő két épületben rendezték be.A kisebbikben, egy nádfedeles parasztházban született 1877 november 22-én Ady Endre.
Az Apáczai Csere János szülőháza helyén álló épületet emléktábla jelöli. Üzenete: „Soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd”.
A Vauban rendszerű vár a Maros bal partján épült fel 1763-1783 között Mária Terézia parancsára.
Brád turisztikai vonzóerejét elsősorban a több mint 100 évvel ezelőtt alapított Aranymúzeum jelenti, mely világhírű ásványkiállításnak ad otthont.
25 találat a térképen ebből az oldalból
Megjelenítve 1 – 25 / 494 találat