A fellegvár
A Fellegvárat a Schlossberg hegyen részben a város, részben az előtte húzódó kereskedelmi útak védelmére építették 1524–1557 között.
A 15-16. század fordulója táján a völgyben húzódó városfalakat már veszélyeztethette a környező magaslatokra telepíthető ellenséges tüzérség ezért vált szükságessé egy erődítmény felépítése a város melletti dombtetőn. A ma is létező, négyszög alakú, várost védő kőerődítményt zsoldos katonaság védte. A vár 81 méter mély kútja 1627-ben készül el. A külső, négyszögű, olaszbástyás falak 1630-ban épülnek. A 19. században a brassói Fellegvár elveszítette katonai jellegét, így 1824-ben költöztették át innen Gyulafehérvárra az utolsó ágyúkat. Az 1848-1849-es szabadságharc idején néhány forradalmár a várba húzódott ugyan vissza, de az orosz csapatok ostroma 1849 nyarán megadásra kényszeríttette őket. Az 1854-ben foganatosított nagyobb javítási munkálatok során alakították ki a velencei megoldásokat idéző ciszternát a belső várudvarban. 1931-ben a katonai jelentőségét vesztett, romladozó várat II. Károly román királynak ajándékozták. Az uralkodó katonai börtönt rendeztetett be a falak között. 1945 és 1954 között a Securitate börtönként, majd 1975-ig a levéltár raktárként használta.1975–1981-ben felújították. A várban ma középkori étterem és fegyverkiállítás működik. A domboldalt parkerdő borítja, melyet sétányok szelnek át.
Elérhetőség
- Cím
- Brassó, Cetatuia Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!