UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Katalin kapu

Katalin kapu a város egyik legrégebbi és legszebb kapuja, az egyetlen reneszánsz bástya Erdélyben.

A történelem során több névvel is illették: volt Felső kapu, Corpus Christi majd Szent Katalin is, utóbbi a mai napig fennmaradt. Ezt a nevét a közeli Katalin-udvarról kapta. Itt, a Fekete-templom felé eső részen a középkorban egy, a ciszterciek által épített, Szent Katalin nevét viselő kápolna állott. A bolgárszegi kapu közelében található, és több évszázadon át az egyetlen kapu volt, amely átjárást biztosított a várfal nyugati szakaszán. Este kapuzárás után a város déli negyedét, a Bolgárszeget csak a Graft-patak völgyén lehetett megközelíteni. A négyszög alakú épület tornya körüli négy sarktornyával jelezte a város pallos jogát, volt egy láncos felvonóhídja is amely a patakon történő átkelést biztosította, belterét pedig a védők számára több szinten gyilokjárókkal látták el. A kapu bejárata fölött látható a város címere, és egy szöveg is amelyben megjelenik az 1540-es évszám. Ez nem a kapu építésének dátuma. 1559-ben épült, helyesebben újraépült egy másik régebbi kapu, az 1522-ben feljegyzett Szentlélek kapu helyére, amely valójában 1827-ben épült. A Katalin kapu túlélte az 1689-es és 1759-es tűzvészt, ám az 1738-as füldregés jókora repedéseket hagyott a falán. Miután megnyitották a Lópiackaput (1820) és a Schei kaput (1828) a Katalin kaput befalazták és raktárnak használták 1955-ig. 1971-1973 között restaurálták, akkor nyerte el jelenlegi formáját. 

Elérhetőség

Cím
Brassó, Parc Térkép

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Katalin kapu kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Szállások — Brassó
4 szálláshely ebben a városban