Szent Mihály Plébánia, Szervátiusz Múzeum
A főtér egyik legrégibb műemléképületében, a plébániaházként is ismert Szent Mihály plébánián található a híres szobrászok, apa és fia, Szervátiusz Jenő és Tibor állandó kiállítása.
Az épület legrégebbi része az Unió utcai sarokhoz közeli vége. Ez 1450-ből származik, építtetője Schleunig Gergely plébános volt. Az ő emlékét őrzi a kapubejárat feletti oroszlános, G.S. monogrammal ellátott címer. A reformáció idején az unitáriusok birtokába került. Itt élt többek között Dávid Ferenc is és új, kibővített déli szárnyába költözött be az Unitárius Kollégium. 1566-tól 1716-ig az összes unitárius püspök itt lakott. A 19. század második felében az épülettel összeépítették a szomszédos négyablakos polgárházat. Ennek bejáratán, amelyen az építés évszáma (1799) is látható, ma az egész plébánia közlekedik. A kapu felett egy Szent Mihályt ábrázoló dombormű látható. Az emeleti ablakok között egy 1773-ból származó barokk emléktábla látható, amely II. József trónörökös látogatásának állít emléket. Az 1983-ban elhunyt Szervátiusz Jenő szobrász hagyatékát fia, a szintén szobrász Szervátiusz Tibor kiegészítette saját műveivel és a Szent Mihály egyházközségnek adományozta. Az ünnepélyes megnyitásra 1996 júliusában került sor. A múzeumban több mint nyolcvan műalkotás tekinthető meg.
Elérhetőség
- Cím
- Kolozsvár, Piaţa Unirii 15-16 Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!