Rhédey-ház
A főtér és a Jókai (Napoca) út sarkán álló impozáns épület az angol királyi családdal is rokonságban álló, egy erdélyi fejedelmet is adó Rhédey család tulajdonában volt.
Az épület helyén valamikor Dávid Ferenc apósának, Barát István főkirálybírónak volt a háza. Itt szállt meg 1706 húsvétján II. Rákoczi Ferenc. A XVIII. század közepétől kerül a Rhédey grófok birtokába.Rhédey Mihály barokk palotává építtette át 1775-1777 közt, majd Rhédey János építtette át kétemeletes belső udvaros épületé a 19. század második felében. A Rhédey család címere és Rhédey János monogramja a főtér felőli homlokzaton látható. A hátsó szárnyban, a Jókai utca felől, az emeleti bálteremben tartotta első előadásait az 1792-ben alakult “Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság.” Pákei Lajos tervezte az erre emlékező 1892-ben felállított rokokó keretű 2x1 méteres emléktáblát. Az épületet Rhédey Johanna a debreceni református kollégiumra hagyta, ma is az ő tulajdonuk. Itt nyílt meg Kolozsvár első kávéháza . A főtérre néző, egykori főúri lakosztályt az Erdélyi Múzeum Egyesülete bérli.
Elérhetőség
- Cím
- Kolozsvár, Fő tér 9. Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!