Barátok temploma
Az óvárbeli barokk ferences templom, amelyet a kolozsváriak barátok templomaként emlegetnek, a város első, XI. századi templomának helyén áll.
A város első temploma a tatárjáráskor pusztult el, helyére új templomot építettek még a XIII. században. A mostani templom kriptájában előkerült ennek a templomnak az alapfala. Ezt a templomot kapta meg a XIV. század végén az ide telepedő Domonkos rend, amely aztán gótikus stílusban átépítette. A templom és a rendház építésére Hunyadi János kősó járadékot rendelt el. Ekkor épült a ma is álló gótikus kolostorépület is . A reformáció idején a város elűzte a szerzeteseket, a templomot Báthory Gábor a reformátusoknak adta. 1693-tól újra katolikus, a jezsuita rend kapta meg, majd a ferenceseké lesz. A ferencesek 1728 és 1745 közt barokk stílusban újjáépítették a templomot. A főkapu felett a Nagyboldogasszony földgömb fölött lebegő szobra áll. A homlokzat főpárkányán Szent Ferenc és Szent Antal szobrai.Mindkettő Nachtigall János munkája. A torony mellé kápona épült, erre statikai okokból is szükség volt a torony kiegyensúlyozása érdekében. A templom belsejének igen gazdag berendezése van. A barokk szószéket szintén Nachtigall készítette. Középső oltárképe a római Santa Maria Maggiore templom Havas Boldogasszonyképének másolata. A központi oltárképtől balra és jobbra Szent István és Szent László szobrai állnak. A déli oldalon három kápolna található alattuk kriptával. A legkeletibben található a híres , ismeretlen szerzőjű szilfából készült Kornis-feszület. A második képolnában a csíksomlyói Mária szobor másolata. Az oldalkápolnákban és a falak mentén számos sirkőfelirat sorakozik, ez Erdély katolikus előkellőségeinek egyik temetkező helye. Figyelemre méltó gróf Gyulai József emlékműve.
Elérhetőség
- Cím
- Kolozsvár, Piaţa Muzeului nr. 2 Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!