Tanács tér
Brassó főterét tanács térként is szokták emlegetni, az elnevezés a közepén elhelyezkedő régi brassói városházától vagy tanácsháztól származik.
Mint a középkori városok főterei általában, a brassói Tanács tér is vásártérként szolgállt hosszú évszázadokon keresztül. A tér oldalait egykor külön nevekkel illették, amelyek a pénteki hetivásárok jellemző termékeire utaltak. Az északkeleti volt a Búzasor (Kornzeile,– ahol jellemzően bolgárszegi és hegyvidéki románok vásároltak gabonát a barcasági szász földművesektől, de korzóként is használták), a délkeleti a Virágsor (Blumenzeile), a délnyugati a Kádársor (Böttcherzeile), az északnyugati pedig a Lensor (Flachzeile). A tér közepén állt hajdanán az elítéltek megszégyenítésére, megfenyítésére és megbecstelenítésére használt pellengér. Itt hajtották végre a boszorkányok büntetését, de itt fejezték le 1688-ban a csizmadiák céhének vezetőjét Stefan Stenert, aki ellenezte az osztrák seregek bevonulását Brassóba. A lakóházakból csak kevés részlet vészelte át az 1689. április 21-én a várost elpusztító tűzvészt. A városi tanács rendeletére a belvárosi szászok 1754-ben kezdtek fa helyett téglából és kőből építkezni.A ma látható régi épületek java a18. és a 19. században épült. A főtér legrégebbi épülete a Hirscher ház, emlegetik Kereskedők házaként is. Lukas Hirscher városbíró felesége,Apollonia Hirscher építtette 1539 és 1545 között. A kereskedők árkádjai alatt állították ki portékáikat, pincéjét pedig raktárként használták. Érdekes az Istenanya elszenderülése ortodox templom is, amely Brus szász építész tervei szerint épült fel1895 és 1899 között. Az építész a bécsi görög templomot használta modellként. A tulajdonképpeni templomba egy folyosón keresztül nyílik bejárás, az utcafronton, a földszinten üzletek kaptak helyet. Ennek az az oka, hogy az első, 1833-ban épült kápolnába a város határozata értelmében nem nyílhatott bejárata a Főtérről, csak hátulról.
Elérhetőség
- Cím
- Brassó, Piaţa Sfatului Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!