Szék bemutatása
1 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
1 találat
1 találat a térképen ebből az oldalból
Szék község egy csaknem tiszta magyar település, zárt közösség, évszázados hagyományokkal, viselettel, zenével rendelkezik. A falu nagy része ma is tartja a viseletet és a szokásokat. A világ előtt a XX. század második felében kezdett újra ismertté válni a széki néptánc, széki népviselet, a széki népzene.
Bővebben a helyről
Kolozsvártól 45 km-re északkeletre fekszik, a Mezőség legjelentősebb néprajzi központja.
Szék egykor úgynevezett taksás város volt, már a rómaiak által ismert sóbányáiból még a 18. században is termelték a sót. Sóbányászatának köszönhetően egykor szabad királyi város rangot kapott. Sóbányáinak bezárásának következtében a helység fokozatosan elvesztette városi rangját és 1884-ben nagyközséggé alakult.
Református templomát a 13.században a ciszterciták építették, falain még láthatók a középkori freskók nyomai.
A falu életében a legszomorúbb napot 1717.augusztus 24-e jelentette, amikor a tatárok 600 embert hurcoltak el a faluból. Azóta ez a falu gyásznapja, amelyről minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján megemlékeznek. Mivel a község megőrizte népviseletét, ez a nap színpompás népi ünnep, sok látogatót vonz.
Ebben a községben gyűjtöttek egészen egyedi stílusú magyar népdalokat Lajtha László neves zeneszerző és zenetudós, Csenki Imre és Csenki Sándor zeneflolkloristák. Az itt gyűjtött csodálatos szépségű dallamok a reformáció korában keletkeztek, sajátos módon egyesítve a népi hagyományú virágénekeket és a barokk muzsika elemeit.
2000 óta hagyományosan augusztus végén kerül sor a Széki Napok megrendezésére, amelynek palettáján szerepel tánc és zene-tanítás, kézműves foglalkozások, táncház, filmvetítés, előadások, kiállítások, kirándulás a környéken, és a faluban.