Orsova bemutatása
4 találat
Részletesebb, extra szűrőket adó szálláskereső: Szálláskereső
4 találat
4 találat a térképen ebből az oldalból
Orsova ma nem a régi helyén áll, mivel a történelmi Magyarország délkeleti határának számító Ó-Orsova, a hetvenes évek elején a Vaskapu-vízierőmű megépítésével, víz alá került. Vele együtt víz alatt van még öt falu és egy sziget is, a sziget pedig nem más, mint a sokáig közös török-magyar tulajdonban lévõ bájos Ada-Kaleh, Jókai Aranyemberének “Senki-szigete”.
Bővebben a helyről
Orsova a Bánság délkeleti részén, a Cserna Dunába ömlő öbölszerű torkolatánál, a Duna bal partján fekszik. 1150-ben Ursuoa néven említik először. Itt verte meg 1091-ben Szent László serege a betörő kunokat. A török időkben vára is volt, melyet 1372-ben Nagy Lajos újjáépíttetett. 1524-ben a törökök elfoglalták és lerombolták. Az 1689-ben Bádeni Lajos őrgróf által helyreállított várfalakat a törökök 1786-ban ostromolták utoljára. 1849-ben itt, a Cserna torkolatánál emelkedő hegy tövében ásatta el a magyar Szent Koronát Szemere Bertalan, majd 1853. szeptember 8-án itt találták meg. A helyen egykor kápolna állott, amely viszont a vaskapui vízierőmű megépítésekor víz alá került és elpusztult. 2002-ben a város közel 12 965 lakosából 12 237 román, 241 cseh, 152 magyar, 109 szerb és 93 német volt.