UtazzErdélybe.hu
Keresés…
Keresés…

Négyfalu bemutatása

2 találat

2 találat a térképen ebből az oldalból

Négyfalu Brassótól 10 kilométerre délkeletre, a Nagykőhavas lábánál fekszik. Lakói barcasági csángó-magyarok, azaz hétfalusi csángók.

Bővebben a helyről

Négyfalu  négy barcasági csángó faluból áll, ezek: Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu és Türkös. 

1950-ben közigazgatásilag összevonták a négy falut és városi rangra emelték. 30 000 fős lakosságának valamivel több mint 20%-a magyar, de külön településrészen nagy számban élnek itt cigányok is. 

A település egyik jellegzetessége, hogy területén megtalálható úgy a síkság mint a dombvidék és a hegység is, ez utóbbi foglalva el a legnagyobb területet. 

Négyfalu települései gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkeznek. Híresek szőtteseik és hímestojás mintakincsük is, melyből mintegy 150 mintát őriznek.

A városka látnivalóihoz tartozik  néprajzi múzeuma is, ahol az itteni szász hatásra létrejött csángó népművészet és  népviselet látható. A városka határában található két 1848/49-es emlékmű is. 

A településen 17 templom található, ebből  7 ortodox, 5 evangélikus, 2 római katolikus, 1  református s egy-egy baptista és pünkösdista imaház is van.