UtazzErdélybe.hu
Keresés…
Keresés…

Kalotaszentkirály - Zentelke bemutatása

1 találat

1 találat a térképen ebből az oldalból

Bánffyhunyadtól 6 km-re délnyugatra, az Erdélyi Szigethegység vonulatai által közrezárt Felszegi-medencében elterülő község. A település a Kalota-patak két partján jött létre, a jobb parton található Zentelke, a bal parton pedig Szentkirály. 1968-ban egyesült a két falu. Ma 1200 lélekszámú település, lakosainak 90%-a magyar.

Bővebben a helyről

Kalotaszentkirály sokutcás, elágazó völgyi falu, legmagasabb pontján van az erődített, négy fiatornyos református templom. A templom kazettás mennyezete 1848-ban leégett, a jelenlegit 1994-ben készítették. A 220 kazettát kalotaszegi motívumokkal díszítve festették. 

A faluban 1994-ben Ady-emlékművet állítottak, annak emlékére, hogy Ady többször is járt Kalotaszentkirályon és itt írta a Kalota partján című versét. Erről minden év  nyarán  megemlékezést tartanak. 

A falu egyik fő vonzerejét az 1991 óta minden év augusztus első hetében megrendezésre kerülő tánctábor jelenti. 

Kalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus legfontosabb központja, a faluból autóval be lehet járni Kalotaszeg valamennyi nevezetességét.