UtazzErdélybe.hu
Keresés…
Keresés…

Felsőbánya bemutatása

2 találat

2 találat a térképen ebből az oldalból

„Medius-Mons, Mittelberg, Felsőbánya, Baia Sprie. Nevezzük bárhogyis, egyet jelent: a Bányahegy tövén, a Zazar mentén, fekvő várost, mely otthonunk, melyből vétettünk, melynek hantja majd eltakar. Múltja gazdag, jelene szines. Adja Isten, hogy jövője gazdag is, szines is legyen.” Máriás József „Felsőbányai kalauz”

Bővebben a helyről

A Nagybányától 9 km-re keletre, a Gutin-hegység lábánál fekvő kisváros első benépesítőit a környék hegyeinek ércei, főként arany -és ezüst- érctartalma vonzotta e vidékre. A település első írásos említése 1329-ben történik, Medius Mons néven.  

Felsőbánya történelmében szerepet kapnak többek között a Hunyadiak, ugyanis Hunyadi János 1452-ben Felsőbányára látogat és ott megtetszik neki az akkori templom orgonája. Azt Zólyom várába viteti,  kárpótlásúl a város összes bányáinak jövedelmi adóját(urburáját) a templom kincstárának adja „örökidőkre”. Ezt a jogot a későbbiekben is megerősitik. Ez a pénzalap megteremti az 1773-ban épitett római-katolikus plébánia, 1848-ban a Kálvária-kápolna, 1858-ban a Mária-templom és 1890-ben a Zárda épitését.

Felsőbánya lakossága az évszázadok során sokat szenvedett a természeti csapásoktól, valamint  a tatár, lengyel, habsburg és török kizsákmányolók hadaitól. Egy ilyen támadás következtében égett le a városháza és az akkori templom is. A városházát amely ma is áll, a régi helyére csak 1739-ben épitették vissza. Ugyancsak a város központjában áll a város legrégibb épülete az 1610-ben  Lisbona Gellért által épitett bányahivatal, volt kincstári épület.

A  város fejlődésében és anyagi fellendülésében a múlt század elején nagy szerepe volt a város akkori polgármesterének Farkas Jenőnek. Neki köszönhető a vízellátás, a világitás, a városi vasút, a közfürdő, a parkositás és Felsőbánya üdülőteleppé való fejlesztése. Ezért kapta az”alkotó polgármester” címet.

A rendszerváltás által hozott privatizáció következtében országos és városi viszonylatban is megfogyatkozott a bányamunkások száma a folytonos bányabezárások miatt. A város lakossága kényszeritve van ezáltal, hogy más munkalehetőséget keressen.

A 2007-es bányabezárással megszűnt a városban egy több évszázados hagyomány.

A város 11335 fős (2002) népességéből 3063 magyar.