Római katolikus templom
A XIX. század végén épült várbeli római katolikus templom a városházától nem messze található. Itt megtekinthető a Segesváron született Apor Vilmos, az 1945-ben szovjet katonák által meggyilkolt győri vértanú püspök emléktáblája, a templom mellett pedig a szobra.
A reformáció idején a város szász lakossága mind lutheránus lett, a domonkosoknak is el kellett hagyniuk a várost. Mindkét templom, a kolostortemplom és a hegyin templom is a lutheránusoké lett. A katolikus hitélet újraindulása 1702-től kezdődött, ekkor került egy ferences szerzetes Segesvárra, aki a szabad ég alatt prédikált, és eleinte egy deszkabódéban lakott. A ferencrendi szerzetesek 1723-ban kapták meg a domonkosrendi apácák volt kis templomát és a mellette levő rendházat. A jelenlegi plébániát 1892-ben építették, a templomot – elődjét teljesen lebontva és egy, a közelben levő bástyát is – 1895-ben kezdték el építeni eklektikus stílusban, majd 1896. október 4-én szentelte fel Lönhart Ferenc püspök.A hívek száma 1908-ban 1558, 2008-ban 1350.A templomot többször felújították. 1983-ban rövidzárlat következtében a mennyezet leégett, és a templom belső berendezése is nagyon megkárosodott. A templomot áldozatos munkával újjáépítették. 2005-ben került sor a templom teljes belső, majd 2006-ban a külső felújítására. 2007. március 19-én, Szent József ünnepén Jakubinyi György érsek áldotta meg a felújított templomot.
Elérhetőség
- Cím
- Segesvár, Piata Cetatii Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!