Óratorony
A Nagy-Küküllő két partján fekvő Segesvár vára egy 72 m magas hegyfokra épült. Az Óratorony a vár főkapuját és egyben Segesvár szimbólumát képezi.
Az eredetileg a XIV. században épült Óratornyot, 1677-ben az előző évi tűzvész következtében újjáépítették. A színes cserepekkel fedett barokk stílusú torony a várfal valamennyi tornya közül a legnagyobb. A várfal többi tornyával ellentétben, amelyeket egy-egy céh védett, az Óratorony karbantartása és védelme a városi tanács feladata volt. 1556-ig itt volt a városi tanács székháza, a tanácsterem a torony földszintjén látható.
A toronyba a XVII.században került óra, ezt Johann Kirschel készítette 1648-ban. Az óra szerkezetét 1906-ban újították fel. Az óra számlapja melletti ablakban minden nap másik, pogány római isteneket ábrázoló festett szobor jelenik meg, a szobrok a hét napjait jelképezik. A figurák mindennap éjfélkor váltják egymást. A torony legfelső emeletén közelről is meg lehet tekinteni az óraszerkezetet, ugyanakkor innen nagyszerű kilátás nyílik a várnegyedre.
Az Óratoronyban jelenleg Várostörténeti Múzeum is működik, ennek egyik legszebb része a harmadik emeleten levő, középkori bútorokkal berendezett szász szoba.
Nyitvatartás
Télen naponta: 09 -15.30
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!