Városháza
A római katolikus püspöki palota régi épülete helyére 1902-1903 között ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján építették az eklektikus stílusú épületet.
1895-ben határozta el a Városi Tanács, hogy az épület elbontásával egy új Városházát építtet, 1902 február 26-án elkezdődhettek a munkálatok, melyeket 1903 októberére jórészt el is végeztek. Az ünnepélyes átadásra 1904 január 10-én került sor. Az épület eklektikus stílusban épült, homlokzatain számtalan történeti stíluselemet alkalmaztak, dominál rajta a neoreneszánsz. Az épületegyüttes szárnyai két belső udvar köré szerveződnek. Az északi oldal 50 méter magas tornya egy ideig tűzoltótorony szerepet töltött be. A főhomlokzat árkádjai mögött nyíló tágas előcsarnokból monumentális lépcső vezet az emeletre. A lépcsőház freskóit Udvardy Ferenc készítette. A díszterem belsejébe a nyugati oldalon egy íves vonalvezetésű, konzolokon álló erkély nyúlik be. A boltozat közepén elliptikus alaprajzú, változatosan díszített kupola emelkedik. A dísztermet nem csupán a Helyi Tanács gyűléstermeként használták az elmúlt száz évben, hanem különböző ünnepélyes eseményeknek is helyet adott.
Elérhetőség
- Cím
- Nagyvárad, str. Unirii 1 Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!