Püspöki Székesegyház
A nagyváradi Püspöki Székesegyház a legnagyobb barokk templom Romániában.
Az 1780-ban épült római katolikus Püspöki Székesegyház nemcsak a legnagyobb , hanem sokak szerint a legszebb is a romániai barokk templomok közül.
Az épület alapkövét Forgács Pál püspök tette le 1752.május 1-én, az építkezés befejeztével, 1780. június 25-én gróf Kollonits László püspök szentelte fel. Az első terveket az osztrák császári főépítész, Franz Anton Hillebrandt készítette, az építkezést az olasz Giovanni Battista Ricca, majd Domenico Luchini irányította.
A monumentális, kéttornyos székesegyház belső díszítése különösen gazdag. A főbejárattól jobbra, a falon, Szent László domborműbe foglalt csatabárdja lóg, ami állítólag egyenesen a király sírjából való. Az oltárképek többnyire 1778-1780 között készültek, a Mária mennybemenetelét ábrázoló főoltárképet Vincenz Fischer festette 1779-ben. A székesegyházban a legnagyobb művészi értéket az 1780 körül készült kupolafreskó képviseli, amely Johann Schöpf alkotása és Krisztus mennyei diadalát ábrázolja. A bazilika orgonája Mária Terézia ajándéka 1780-ból. A székesegyház oldalsó bejáratának előterében két püspök , Thurzó Zsigmond és a firenzei Andrea Scolari sírköve van kiállítva.
A bazilika 70 méter hosszú főhajója mellett mellékhajók helyezkednek el, felettük galériákkal. Ezekben rendezték be a Szent László Keresztény Múzeumot és a Barokk Képtárat. A Múzeumban egyháztörténeti kiállítás tekinthető meg, itt őrzik a híres Szent László-herma másolatát, amelynek a 15. században készült eredetije Győrben található.
A székesegyház főbejárata előtt 1923-tól látható Szent László bronzszobra, Tóth István alkotása.
Elérhetőség
- Cím
- Nagyvárad, Bulevardul Dacia Térkép
Nyitvatartás
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!