UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Szent-László templom

Eredetileg püspöki székesegyháznak szánták a város központjában 1717 és 1734 közt épült barokk templomot.

A város és az egyházkerület gyarapodása a XVIII. század második felében lehetővé tette az új, jóval nagyobb székesegyház építését, így a Szent Lászlónak szentelt templom váradújvárosi plébániatemplom lett. A templom külső összbenyomása a különböző stíluselemek keveredése ellenére is igen arányos és a barokk templomok egyszerűbb típusaihoz tartozik. A templom külső megjelenésében dísztelen. A bejárati ajtó a torony tengelyében található, felette kőtábla: \"HonorIbVs DIVI reIs LaDIsLaI DICata sVrreKIt\" ( Dicső László király tiszteletére szentelve emeltetett). A szentélyben álló barokk főoltár Várad legrégibb fennmaradt oltára 1730-as évekből.Az oltárkép Szent Lászlót ábrázolja, amint kulcsokat ad át Várad püspökének, Friedrich Silcher műve 1836-ból.A hajóban négy mellékoltár van. A bejárattól jobbra koporsóoltárában itt őrzik Szent Bonifácius római vértanú tetemét, amit 1749-ben kaptak XIV. Benedek pápától. Az 1960-as években a román kommunista hatalom le akarta rombolni, de a város magyarsága és az apátplébános, Ópalotai János élő láncot alkotva éjjel-nappal védték a templomot, dacolva a román titkosszolgálat fenyegetéseivel. Végül lerombolni nem merték ugyan, de sok embert hosszú börtönévekre ítéltek, vagy plébánosát elhelyezték.

Elérhetőség

Cím
Nagyvárad, Piata Unirii Térkép

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent-László templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Szállások — Nagyvárad
5 szálláshely ebben a városban