UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Orsolya rendi templom

Az egykori Fő utca (ma Republicii) és az Apáca utca (ma Moscovei) találkozásánál álló épületegyüttes az Orsolya-szüzek rendháza volt, mely magába foglalta a Szent Anna tiszteletére szentelt templomot is.

Az Orsolya-rend nagyváradi megtelepedését Szentzy István babolcsai apátnak és váradi kanonoknak köszönheti, aki 1771-ben házat vett a rend számára a Fő utcán, leánynevelő intézetet alapított. fenntartására. A házat alakíttatta át zárdává, ezt a Fő utca felőli oldalon egy héttengelyes épületrésszel toldatta meg. A kolostor építésével egy időben egy kis kápolna építését is elkezdette. A templomtól délre levő hattengelyes épületrész és valószínűleg az Apáca utcában levő  épületrész is nem sokkal az északi szárny felépülte után, 1773-ban készült el.1858-ban Szaniszló Ferenc püspök jóvoltából a meglévő zárdához északi irányban egy újabb épületrészt csatoltak. A bővítésekkel egy időben átalakították a barokk kori kolostorépület és a templom főhomlokzatát a gótizáló romantika ízlésének megfelelően. A Szent Anna templom és az Orsolya-rend kolostora az 1850 után uralkodóvá váló gótizáló stílus olyan példája, melyre leginkább a geometrizáló, kubusos homlokzatkiképzés jellemző, ellentétben az elterjedtebb oldott gótizáló romantikus homlokzatkiképzéssel. Az épületegyüttesben az idők folyamán többféle iskola is működött, 1990 óta az Ady Endre Líceumnak ad helyet.

Elérhetőség

Cím
Nagyvárad, Strada Avram Iancu Térkép

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Orsolya rendi templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Szállások — Nagyvárad
5 szálláshely ebben a városban