Nagyváradi Állami Szinház
A Szigligeti Színháznak otthont adó épület a bécsi Fellner és Helmer cég tervei alapján készült, s a város emblematikus épületei közé tartozik.
Meghatározó eleme lett a 20. század legelején kialakult, szabálytalan kontúrú, festői Bémer (Piaţa Regele Ferdinand I.) térnek, mely mai képét a földszintes házak lebontása után sorra épített eklektikus és szecessziós paloták befejezésével nyerte el. A kőszínház megépítésének kérdése Nagyváradon nem a 19. század utolsó évtizedében merült fel először, hanem már jóval korábban is. Első ízben az 1820-as évek második felében buzdult neki a város a színházépítésnek, majd épp 30 év múltán, az 1850-es évek végén. Mindkét alkalommal eljutottak a helyszín kiválasztásáig, a tervek elkészítéséig, de mindkét próbálkozás (első sorban anyagi okokra visszavezethetően) meghiúsult. Végül is a század utolsó évtizedére értek be azok a feltételek, amelyek lehetővé tették ennek a színháznak a megépítését. Az épületnek egyértelműen görög ,,arca” van: a hat monumentális jón oszlop valamint a rajtuk nyugvó timpanon önmagáért beszél, és ez utóbbiaknak allegorikus figurái is az épület homlokzatának klasszikus jellegét hivatottak hangsúlyozni. Eklektikus homlokzata elsősorban neoreneszánsz elemeket sorakoztat fel, azonban a főhomlokzat a leghangsúlyosabb a klasszicista építészetre emlékeztető portikusszal, háromszögű oromzattal. Eredetileg Szigligeti Színház volt olvasható rajta, ezt a feliratot az évek során a politikai hovatartozásnak megfelelően cserélgették. A timpanon domborműveit most három éve egy nagyváradi szobrászművész, Deák Árpád alkotta újra. Az épületet 1900. október elsejére fejezték be, az ünnepélyes megnyitót október 15-én tartották. Ez alkalommal egy henger alakú fémszelencébe tették a megelőző díszközgyűlés jegyzőkönyvét ,,a színház szellemi és anyagi megteremtőinek névsorát”, az új intézmény alapító okiratát és elhelyezték az előcsarnokban egy erre a célra kiképzett üregben. A fémszelence a színház közelmúltban lezajlott tatarozási munkálatainak során 2010 augusztusában előkerült, és hiánytalanul benne voltak mindazok az okmányok is, amelyeket az átadók 110 évvel korábban ott elhelyeztek.
Elérhetőség
- Cím
- Nagyvárad, Piaţa Regele Ferdinand Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!