Aranyszarvas fogadó
A Károlyi György gróf megbízásából, Ybl Miklós, a grófi család építészének tervei alapján 1838-ban épült fogadóban ismerkedett meg 1846. szeptember 8-án Petőfi Sándor és Szendrey Júlia.
A helyi mágnás az épülettel feleségének, Zichy Karolinának, a kor ünnepelt szépségének szeretett volna kedveskedni, akit éppen akkor hozott haza Pestről. A nagyvilági élethez szokott dámának a vidéki kisvárosban is meg szerette volna teremteni a nagyvárosi élet feltételeit. A patinás épület hatalmas bálterme éveken át mulatságok, fogadások, kulturális események, színpadi előadások helyszínéül szolgált. A fogadóban megyebálokat is szerveztek, ugyanis abban az időben Nagykároly volt Szatmár vármegye központja. Az egyik ilyen megyebálon, 1846. szeptember 8-án ismerkedett meg és táncolt együtt először Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. A költő itt találkozott először későbbi barátjával, a világutazó Teleki Sándor gróffal is, akinek koltói kastélyában töltötték később mézesheteiket Petőfiék. Az ingatlan a 19. század utolsó negyedéig működött szállodaként, majd száz évig, az 1970-es évek közepéig városházaként használták. Az 1989-es rendszerváltás után a román hadsereg birtokába került. Nemrégiben azonban újra visszakerült a helyi önkormányzat tulajdonába. Jelenleg felújítás alatt áll és a tervek szerint újra városházaként fog működni.
Elérhetőség
- Cím
- Nagykároly, Parcul Romei Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!