Vártemplom
A marosvásárhelyi vár falain belül áll az 500 éves református vártemplom, amely Maros megye egyik legrégibb és legnagyobb műemléképülete.
A feltehetően 14-15. század körül épült templom a vár délnyugati sarkában áll és három részből áll: templomhajó, szentély és a 70 méter magas torony. Építéséhez, a torony falában lévő 1442. évi felirat szerint a törökverő Hunyadi János is hozzájárult. A templomot többször renoválták , a 18. században barokk stílusban alakították át. 1704-ben itt választották meg erdélyi fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. A templom és a hely jelentőségét mutatja az is, hogy összesen 38 alkalommal tartottak itt országgyűlést. A vártemplomhoz fűződik a város első világi iskolájának a “Schola particula”-nak működése. A templomhoz csatlakozott ferences kolostort alakította át a város 1557-ben iskolává. Ezt egyesítették 1718-ban a Gyulafehérvárról ide menekült református iskolával, s ebből alakult meg a híres Marosvásárhelyi Református Kollégium.
Elérhetőség
- Cím
- Marosvásárhely, Bernády György tér 3 Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!