Református templom
Az aradi reformátusok 1847-ben építtették Hoffer József tervei alapján a belvárosi templomukat.
Az 1848/49-es szabadságharc miatt a templom belső berendezése csak 1852-re lett kész. 1860-ban szerelték be az orgonát, melyet aztán 1892-ben egy új orgonával cseréltek fel. Először nagyjavítást 1898-ban végeztek a templomon, ekkor egy harmadik harangot is beszereltek a meglévő kettő mellé. Ma is ez a harang hívogatja a gyülekezet tagjait Isten igéjének hallgatására, az első kettőt elvitték az első világháború idején. Közben a gyülekezet lélekszáma megnövekedett, szükségessé vált a templom kibővítése. 1925-ben Szántay Lajos műépítész tervei alapján bővítették ki a templomot imateremmel és karzattal, közben a régi orgona elemeinek felhasználásával a torony alatti karzatról átépítették az orgonát is az imaterem feletti karzatra. Ezzel egyidőben a megnagyobbodott templom arányainak megtartása végett a tornyot is meg kellett magasítani. 1938-ban újabb bővítési munkálatokat végeztek a templomon, az 1842-ben épült lelkészi lakás és a templom közé lelkészi és gondnoki irodát építettek. Így nyerte el a templom mai formáját. Ma a gyülekezet mintegy 1500 lelket számlál.Itt tartotta 1901-ben esküvőjét Horthy Miklós.
Elérhetőség
- Cím
- Arad, str. Ion Calvin Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!