UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Tamási Áron Elméleti Líceum

A város fölött magasodó Szt. Miklós hegyen a századforduló első évtizedében épült a 16. századi jezsuita alapítású r.k. fõgimnázium, mai - a Tamási Áron nevét viselõ líceum - épülete.

A katolikus templom mellett igencsak impozáns épületet csodálhatunk meg, a pompás eklektikus-szecessziós épület mellett pedig Tamási Áron szobra áll.Székelyudvarhelyen a római katolikus plébánia és a Domonkos-rendiek szervezték meg az első iskolákat a 14. században. Ezt a hagyományt folytatták a jezsuiták, akik 1593-ban létrehozták a középfokú iskolát. A gimnázium alapítója Vásárhelyi Gergely jezsuita szerzetes.A 16. század végén uralkodó zavaros időkben (reformáció) a gimnázium beszüntette tevékenységét, és csak a jezsuiták újbóli visszaköltöztetésével 1651-től szerveződött újjá. Második alapítója az Erdély-szerte ismert hitvitázó Sámbár Mátyás. Ekkor épül fel az önálló iskolaépület. Az iskola fenntartója a jezsuita rend volt 1773-ig, ettől kezdve a római katolikus egyház vette át és működtette az 1948-as államosításig.Ezután az oktatás a kommunista állam által megszabott tantervek alapján történt, az iskola elszakadt az egyháztól. Ebben az időszakban többször változott az iskola jellege, többnyire vegyes tannyelvű (román, magyar) elméleti középiskolaként (líceum) működött, 1984-től pedig szakközépiskola (\"szaklíceum\") lett. Az 1989 decemberében bekövetkező változások után az iskola a szülők, tanárok és diákok határozata értelmében magyar tannyelvű elméleti középiskola lett. 1990 tavaszán iskolai népszavazás döntött arról, hogy az iskola egyik jeles véndiákjának, Tamási Áronnak a nevét vegye fel. Zászlót és jelvényt terveztek ebből az alkalomból, az iskolazászlón pedig Tamási Áronnak a mindenkori diákokhoz szóló üzenete olvasható:\"Rátok bízom az ittmaradó kincseket.\"

Elérhetőség

Cím
Székelyudvarhely, str. Budai Antal nr. 32. Térkép

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Tamási Áron Elméleti Líceum kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.

Szállások — Székelyudvarhely
7 szálláshely ebben a városban