Római-katolikus Székesegyház
A Nagytemplomként vagy Urunk Mennybemenetele székesegyház néven is emlegetett szatmárnémeti római katolikus székesegyházat Hám János püspök építtette 1830 és 1837 között.
A külső építészeti megoldásaiban klassziciszta templomot egy előtte álló barokk stílusban felépített plébániatemplom egyes részeinek felhasználásával építették. A XVIII. század második felében épített plébániatemplom a szatmári püspökség 1804-es megalapítása után már nem volt megfelelő székesegyház céljaira. Hild József európai hírű műépítész tervei alapján. A templom hajóját ekibővítették a kör alakú kupolával és a két mellékhajóval. Lebontották a templom régi tornyát és megépítették a két új tornyot, valamint a két torony között a bejáratnál a hat hatalmas kőoszlopon nyugvó előcsarnokot. A két torony felső közét a püspök a Megváltó, és jobbról - balról Szent Péter és Szent Pál apostol kőszobraival díszíttette. A tornyok alsó szintjének homlokfalába mélyített félköríves záródású fülkékbe pedig Szent István és Szent László királyok szobrai kerültek. A templom belső terét dekoratív díszítőfestés és bibliai jeleneteket ábrázoló falképek borítják. A szentély ívmezőjén Krisztus mennybemenetelének Majoros Károly szatmári rajztanár által a 19. század végén festett jelenete látható. A kupolát 1836-ban Riedler János díszítette, központi festménye a 12 éves Jézust ábrázolja a jeruzsálemi templomban, a csegelyeken pedig a négy evangélista alakja jelenik meg. A karzat előtti boltszakaszon a Patrona Hungariae ábrázolás látható, melyen Szűz Mária felhőkön trónoló alakja jelenik meg, jobb karján az országalmát tartó gyerek Jézus ül, bal karjában jogart tart, fején pedig korona található. Alakját kelyhet, füstölőt, Szentírást tartó illetve imádkozó angyalok veszik körül, illetve egyikük a székesegyház makettjét ajánlja a Szűzanya oltalmába. A festmény, amint az angyal kezében tartott szalag felirata is sejteti, 1904-ben, az egyházmegye fennállásának századik évfordulójának alkalmából készült. Készítője, Scheuchl Tamás, a kompozíciót négy, Árpád-házi női szenteket (Margit, Erzsébet, Gizella, Kunigunda) ábrázoló medalionnal vette körül. Említést érdemelnek még a sekrestyék bejáratai fölött valamint a két kápolna közelében levő festmények, amelyeket Tóth Gyula (1891-1970) festett. A templom körüli kertben két szobor is helyet kapott: 1960-ban állították fel a szentély szomszédságában azt a Jézus szobrot, melyet 1852-ben egy szélvihar döntött le a templom főhomlokzatának koronázópárkányáról, 1999-ben pedig Hám János püspök Lakatos Pál szobrászművész által készített mellszobrát állították a székesegyház főhomlokzata elé. A székesegyház a partiumi klasszicista építészet legjelentősebb képviselőjeként monumentalitásával jelentős mértékben meghatározza a város főtérének jellegét.
Elérhetőség
- Cím
- Szatmárnémeti, Strada 1 Decembrie 1918 Térkép
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!