UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Evangélikus templom

Szászrégen legfontosabb látnivalója a szászok által 1330-ban épített evangélikus templom, amely a legnagyobb templom a környéken.

 

Szászrégen központjához közel emelkedik az ódon lutheránus templom, a város ma álló legrégebbi épülete. Építése az 1330-as évre tehető, erről a vakolat alól előkerült emléktábla biztosít, viszont nagyarányú átalakításokat szenvedett a XV. és XVIII. századok során. A Mária tiszteletére épült korai gótikus templom szerkezetét tekintve háromhajós bazilika,  főhajóba beugró nyugati toronnyal és sokszögzáródású főszentéllyel.  A torony első emeletéről a főszentély felé karzat nyílik. 1708-ban egy nagy tűzvész elpusztította fő- és mellékhajóit, tornyát, majd újjáépítése során  olyan módosításokat alkalmaztak, amelyekkel megváltoztatták az épület egy részének eredeti stílusát. Mai formáját az 1927-1930-as és az 1959-1961-es restauráláskor kapta. A templom érdekességei közé tartozik a sekrestye ajtaja fölötti címer, amelyet hosszú ideig a város címereként használtak, a korai gótikus ablakok, amelyekből mindössze egy maradt meg, a szentélyben lévő ülőfülke, amely egyszerű faragott kövekből készült. 

 

Elérhetőség

Cím
Szászrégen, Str. Stadionului Nr.1 Térkép

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Evangélikus templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.