UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Teleki-kastély

A marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel, az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez.

1769-ben kezdték el építeni a kastély északi szárnyát. A déli szárny munkálatai 1773-ban kezdődtek. A kastély mögött már Teleki Sámuel korában kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült, építtetője Teleki Sámuel dédunokája, ki szintén a Teleki Sámuel (1845-1916) nevet viseli, híres Afrika kutató és aki itt született a kastélyban.  A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. A sáromberki kastélyt a két világháború között az egyik leggazdagabb berendezésű erdélyi nemesi lakként tartották számon. A kastély belső berendezése nagyon fényűző volt. A szalonokban megtalálhatóak voltak a barokk, rokokó és reneszánsz stílusú bútorok. Minden szobában más típusú csempekályha, a padlót színes márványból rakták ki, melyekre perzsaszőnyegeket helyeztek el. A Teleki család tagjai nagy műgyűjtők voltak, többek között bútorokat, szőnyegeket, porcelánokat, régiségeket, fegyvereket és trófeákat gyűjtöttek. A második világháború végén feldúlták és kifosztották. A kastélyban jelenleg a Mezőgazdasági iskolaközpont működik. A Teleki család 2005-ben kapta vissza törvényesen az ingatlant, az iskola kiköltözésére még nem került sor. A Teleki család és a helyi önkormányzat közös kastélykezelő kuratóriumot hozott létre, mely keretén belül egy szerződést dolgoztak ki: a kastély legalább 20 éven keresztül közösségi célokat kell szolgálnia.

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Teleki-kastély kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.