UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Prázsmári templomerőd

Az UNESCO által a Világörökség részének nyilvánított szász evangélikus templomerőd a falu Főterén emelkedik, ez Erdély legnagyobb és sokak szerint legkülönlegesebb szász templomerődje.

 

Prázsmáron  az első templomot 1218-ban kezdték építeni, a német lovagrend rövid uralma idején.  Az 1240-es években a kerci apátság folytatta az építkezést, jellegzetes ciszterci stílusban. A 15. században a templom fölé tornyot, a szentély északi és déli falához egy-egy kápolnát emeltek. Az 1480-ban készített Szent Kereszt-szárnyasoltára az egyik legrégebbi Erdélyben. A török terjeszkedés miatt  a XV. és XVI. században a templom köré hármas védőfalrendszert építettek. A külső védőfal a várost vette körül, ebből mára semmi sem maradt, a középső falnak azonban még állnak részletei. A belsővárfalon belül, a templomudvar és az előudvar falában alakították ki azt a 275 kamrát, amelyek ostrom idején menedéket adtak a lakóknak, békeidőben pedig terményeket tároltak bennük. A több szinten egymás fölé épített kamrákat fa állványzaton lehet megközelíteni. A történelmi viharokat sikeresen túlélt erődtemplomot 1964 és 1970 között restaurálták,  azóta nyitott kapuval várja a látogatók hadát. Az erődben egy, a helyi szász közösség életét bemutató  néprajzi kiállítás is látható.

 

 

Nyitvatartás

Kedd-Péntek: 9.00-17.00
Szombat: 9.00-15.00
Vasárnap: 11.00-17.00

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Prázsmári templomerőd kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.