UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Dézna várának romjai

A Dézna község feletti várhegyen találhatóak Dézna várának romjai.

 

A vár 1317-ben került királyi kézre. Zsigmond király 1387-ben Pankotát és Déznát a Losoncyaknak adta örökségbe, övéké is volt kihalásukig (1552). A törökök 1574-ben elfoglalták és csaknem negyed évszázadon áturalták, míg 1596-ban kiűzték onnen őket. Ekkor Báthory Zsigmond adományaként a Kornis családé lett, de 1612-ben Bethlen Gábor Keresztesy Pálnak ajándékozta. A valamikor négyszög alaprajzú, kaputornyán csapóráccsal is ellátott várat 1658-ban a csekély számú őrség feladta a falak alatt megjelenő törököknek, akiktől 1693-ban heves ostrommal vették vissza a császáriak, s alighanem ez alkalommal pusztították el annyira, hogy aztán újjáépítésével komolyan nem foglalkozott senki. Utolsó nevezetesebb tulajdonosa gr. Wenckheim volt. A várnak a DNy-i falai maradtak meg jobban. Itt egy kb. 7 méter magas bástyafal áll, melynek eredeti magassága közel 10-11 méter, hossza kb. 26 m lehetett. A várfal vastagsága 1,15 m. Ehhez a déli saroktól 11,50 m távolságra egy külső torony csatlakozik. Az ÉNy-DK irányú hegygerinc végén elhelyezkedő várat a gerinc többi részétől az ÉNy-i várfal előterében készített mesterséges árok választja el. Az árok szélessége 15 méter, mélysége 2 méter.

 

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Dézna várának romjai kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.