UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Teleki-kastély

A sokak által legszebb erdélyi barokk kastélynak tartott gernyeszegi Teleki kastély még jelenlegi lepusztult állapotában is impozáns látványt nyújt.

Az Erdélyi István által építtetett a XV. századi várat amikor ez a XVI. században a Teleki család birtokába kerül, Teleki Mihály építteti át várkastélyá. A kastély mai, barokk formáját a XVIII. századi átépítésekkor nyerte el. A kastély terveit Mayerhoffer András készítette, így alaktanilag a Pest környéki ún. Grassalkovich-stílusú együttesekhez kapcsolódik.A lassan folyó építkezés 1792 táján fejeződött be, előtte azonban a Telekiek egy kertészt szerződtettek a régi várárkok helyébe tervezendő franciakert megvalósítására. Az épület alaprajza U alakú, egyemeletes, középső része kupolaszerűen kiemelkedik. Érdekessége, hogy az év beosztásának megfelelően 52 szobája van és 365 ablaka. Az emeleti nagy szalonban található rokokó fehér porcelánkályha, az üvegcsillár, a kis szalon márvány kandallója az egykori berendezés szépségére és a Teleki család ízlésére enged következtetni. A második világháborúban a front átvonulása után az épületet teljesen kiürítették, a felbecsülhetetlen értékek nyomtalanul eltűntek. Teleki Mihály, a kastély utolsó ura már csak annyit tehetett hogy az épületet a román Egészségügyi Minisztériumnak ajánlotta fel. Így az épület viszonylag érintetlenül vészelte át a kommunizmus hosszú éveit, ám állagmegőrzésre nagyon kevés pénzt szántak az azóta eltelt évtizedekben. Az épületben egy gyermek TBC preventórium működik, de az intézmény kiköltözése már folyamatban van, mert a Teleki család leszármazottai bírósági úton sikerült visszaszerezze az épületet. 

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Teleki-kastély kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.