UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Szent Imre-templom

A gelencei templom a XIV. századi freskóinak köszönheti hírnevét. Egyike azoknak az erdélyi templomoknak ahol a Szent-László legenda több részlete is jól láthatóan megmaradt.

A Szent Imre herceg tiszteletére szentelt római katolikus templom 1245 körül épült. Ebből a korból maradt meg a hajó teljes egészében és a diadalív félköríves formájában. 1932-ben az apszisban feltárták a román kori szentély félköríves alapját is. A 15. században a szentélyt lebontották. Ennek anyagából építették a ma is álló gótikus szentélyt, amely a hatszög három oldalával zárul, boltozott, és kívül támpillérekkel van ellátva. Építésének befejezését megközelítőleg jelzi a fali szentségfülke dátuma: 1503. A szentségfülkét festett reneszánsz díszítésű oszlop keretezi. A templom hajója nem volt soha boltozott; gerendákra szegezett deszkákkal volt fedve. Erre készült 1628-ban a kazettás mennyezetfestés 103 festett kazettával; a 104-dik feljáró a padlásra. A kazetták festett képei témájuk szerint két csoportra oszthatóak: egyrészt gondos rajzú rozetták növényi díszekkel, másrészt egyházi vonatkozású figurális ábrázolások és feliratok. A karzaton is vannak kazetták: tizennyolc szentkép és egy család neve, valamint egy feszület. Ezek 1766-ban készültek. A templom korának megállapítását és hírnevét főleg az 1330-as évekre datált falfestményeknek köszönheti. Két sor kép áll egymás felett. A felső sor majdnem teljesen ép, ezért könnyen lehetett restaurálni. Ezen Szent László legendáját láthatjuk hat képben: A váradi püspök megáldja a királyt, Indulás a csatába, A kerelői ütközet, A kun vezér üldözése, Párviadal és A kun vezér lefejezése. Az alsó sor Jézus szenvedésének jeleneteit eleveníti fel, szintén hat képben, a jeruzsálemi bevonulástól a keresztre feszítésig. Az északi fal képei: Szent Jakab, Futás Egyiptomba, Betlehemi kisdedek, Napkeleti bölcsek. A déli fal képei alexandriai Szent Katalin életéből mutatnak be jeleneteket. A gótikus kori építkezés is őriz falfestményeket a szentélyben. A sekrestyeajtó külső részén 16. századi keretfestés, belül a szentségfülke körül festett keret volt. Ez a reneszánsz díszítés csak Huszka rajzában maradt fenn.

 

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Szent Imre-templom kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.