UtazzErdélybe.hu
Keresés…

Erdődi vár

Erdőd környékének sík területéből már messziről kitűnik az alacsony dombtetőt koronázó műemlék jellegzetes részlete, a kerek torony.

Hunyadi Mátyás király 1481-ben kedvelt hívének Drágffy Bertalan pohárnokmesternek engedélyt adott, hogy a birtokán bárhol várat építhessen. Ehhez az engedélyhez  köthető Erdőd várának megépítése. Erdőd és környéke a történelem során többször uralkodót és birtokost cserélt,  mígnem 1565-ben a törökök 40 napi ostrom után elfoglalták és várát lerombolták. A 17. század második felétől a birtok a Károlyi család kezébe került. Károlyi Sándor, a Rákóczi-szabadságharc után következő békésebb periódusban, 1727-ben, felújította, azaz teljesen átépítette a kastélyt. Károlyi Sándor halála után a kastélyt  az uradalom céljaira és a tiszttartók lakására használják. Az erdődi várkastély volt otthona Szendrey Júliának, Petőfi feleségének is, kinek apja erdődi jószágigazgató volt. A kastély kápolnájában tartották 1847. szeptember 8-án Petőfi és Szendrey Júlia esküvőjét. A vár a 19. század második felére már ismét elhagyott és romossá válik.  Megmaradt része a II. világháborúban pusztult el, így mára a kerek tornyokkal díszített gyönyörű várkastályból mindössze egy szép, de romos torony maradt meg. Napjainkra viszont  felcsillant egy reménysugár az erdődi vár megmentésére, ugyanis  Európai Uniós pályázati forrásból megkezdődött a műemlék régészeti feltárása és állagmegóvása. 

Látogatói vélemények

Még nincs értékelés — legyen az első!

Kérdése van? Írjon a látnivalónak

Üzenetét a(z) Erdődi vár kezelőjének továbbítjuk. A választ e-mailben jelezzük, és a levélben kapott linkkel — belépés és jelszó nélkül — a fiókja „Üzeneteim” oldalán olvashatja, ott írhat tovább is. A csillagos mezők kötelezőek.