Csíkrákosi római katolikus vártemplom
A falu Árpád kori vártemploma, főképp annak titokzatos ábrákkal díszített tornya már hosszú ideje a kutatók érdeklődésének központjában áll, felújítása óta pedig méltán tart számot a turisták érdeklődésére.
A templom egyes részei XII-XIII századi, román stílus jegyeit hordják magukon, a feljegyzések 1270-re teszik az építés idejét. A szentély XV. századi későgótikus stílusban épült. A vártemplom jellegzetessége, hogy a hajója rövidebb mint a sokszögzáródású szentélye, tengelye a hajótól balra elhajlik 8 fokkal. A torony alapja Árpád kori, lőrésekkel ellátott bástyaszerű, egykor védelmi szerepet betöltő építmény. Kívülről érdekes ábrák díszítik. A rajzok állatfigurákat, emberi alakokat, égitesteket ábrázolnak. Jelentésüket sokan kutatták. Egyesek szerint zódiákus csillagképeit ábrázolják. Sisa Béla kutató a magyar ősvallás emlékeit látja benne, szerinte a táltossá válásnak és az égbejutásnak a történetét jelenítik meg az ábrák, a szellemek általi feldarabolást, illetve újboli összerakást ki lehet venni. A festést nemrégiben restaurálták, részben újrafestették, ennek köszönhetően jól láthatóvá váltak az ábrázolások.
Elérhetőség
- Cím
- Csíkrákos, 166 szám Térkép
- Telefon
- +40 266-379350
Látogatói vélemények
Még nincs értékelés — legyen az első!